Az egész lakásban nem volt villany, így csak nem tud megrázni, - gondoltam. Még a villanyóra szekrényt is újra bezártam, nehogy valaki szórakozásból visszakapcsolja, amíg én barkácsolok. Szépen nekiláttam, és persze a csípőfogó vastag volt, nem tudtam vele megfogni a bent maradt részt, viszont sikerült kicsipkéznem a bakelitfoglalatot. Aztán mikor végre a bakelit hiányzó darabjánál sikerült megfognom amit akartam, csak nem tudtam kitekerni, viszont volt amit, kicsíptem, volt amit jobban belehajtottam. Ott álltam kétségbeesetten a létra tetején, amikor megszólalt a mobilom. Ugrás le, felvenni. Egy férfi szólt bele, a mondat elejét nem is értettem, csak azt, hogy... "nincs az objektumban villany. A francba - gondoltam, már az Elmű jelentkezik, mit csináltam én? Azért óvatosan megkérdeztem újra, hogy honnan keres? Mondja, hogy a riasztóktól, érzékeli, hogy nincs villany az objektumban.
Objektum? Csodálkoztam magamban - ez nem az én lakásom lehet. Rákérdeztem: Az egész házban? Feltételeztem, hogy csináltam valami nagyobb bajt, de mi köze ennek a riasztókhoz? Mondja a férfi, hogy azt nem tudja, de az objektumban nincs. Végre leesett a tantusz, hogy az objektum az én 45m2-es lakásom, amiben tényleg ott a riasztó. Hát, ha ez objektum, legyen. Bár én azt mindig nagyobbnak gondoltam. Elmondtam neki, hogy én kapcsoltam ki a villanyt és azt hiszem, nagyobb baj is lesz mindjárt, ha visszakapcsolom. Talán egész Wekerlén áramszünet lesz, de hogy itt az objektumban mi fog történni, fogalmam sincs. Azt válaszolta, hogy "Tessék nyugodtan visszakapcsolni, majd hívjuk a tűzoltókat". Azzal szépen elbúcsúzott, ott hagyva engem rémülten. Tűzoltókat? Te jó ég, én vissza nem kapcsolom. Kit hívjak? - töprengtem. Végre eszembe jutott Lajos! Hu, ő minden elektromos dolgot megcsinál, hátha ehhez is ért. Hívom a lakást és Évikémnek, a nejének és barátnőmnek vázolom röviden a helyzetem. Ő elektromérnök, a telefongyárban dolgozott valamikor. Meg is rendült a bizodalma bennem azonnal és rögvest kiabált Lajosnak, aki fenn a tetőtérben üldögélt éppen a mágneses karosszékben, gyógyítgatni a derekát. Gondolom, pont én hiányoztam. Nem értem, itt a környékben minden férfi lerobban. Vajon én meddig bírom?
Jött is Lajosom, szerszámokkal. Megnézte a művemet, aztán nekilátott. Nála már ott volt az a csőrös micsoda. A bakelit nem akart kitekeredni, kért csiszolóvásznat, hoztam a garázsból. Azzal megfogta és nagy nehezen sikerült. Villanykörte be, bakelit vissza. Kicsit félve ugyan, de visszakapcsolhattam a villanyórát és fel a kapcsolót. Nem lőn világosság. Ó - mondja Lajos - ki kell próbálni a körtét, és csak úgy foglalat nélkül odateszi a drótokhoz vagy micsodához. Persze én akkor már lekapcsoltam a villanyt. Lajos szólt, hogy kapcsoljam fel. De - mondom önzetlenül - Lajos, agyonüt az áram, és nekem meg nem lesz villanyom. Erre Lajos határozottabban rám szólt: - Légy szíves kapcsold fel! Rögvest eleget tettem a kérésnek, bár kicsit aggódtam, hogy mit szól majd Évikém, ha elpackázom Lajost. Szerencsére nem lett baj, az égő is jó volt, aztán hamarosan minden a helyére került és azóta van világosság a fürdőszobában.
Azon kicsit csodálkoztam, hogy Lajostól
még csak ki se kaptam. Azt kérdezte, hogy ugye ezt még szegény
Feri csinálta meg? Mondtam, hogy igen, és ha látná, hogy Lajos
segít, nagyon örülne. Erre nevetett: Lajos seggit? Szabadkoztam:
De Lajos, én egy G-vel mondtam.
A háború kegyetlen dolog, soha többé ne akarjatok! Az igazság ritka, gyakran nincs büntetés, a halál mindenkire lesben áll. Kezedbe adják a fegyvert, és rád parancsolnak, hogy ÖLJ! Aztán szólnak a lelkesítő szavak és el kell indulnod öldökölni, miközben szól az Ige, hogy NE ÖLJ. Aztán szembejön veled az ellenség, úgy néz ki éppen, mint ahogy te,...
