Zsámoly

Kedves Látogatóm!


Tölts magadnak egy jó adag friss kávét, és míg iszogatod, hallgass meg!

Örömmel köszöntelek benneteket a honlapomon! Foglaljatok helyet néhány percre a Zsámoly körül, és olvassátok a nektek írt verseimet, meséimet, történeteimet.

Sokféle zsámoly van, de az én zsámolyom egy ülőalkalmatosság, és a rajz után ítélve régi, konzervatív bútordarab. Olyan éppen, mint a szép-korú Juhász Magda, a honlap írója. Látom, mosolyogtok. Megértem, és én is visszamosolygok rátok, mert azt szeretném, ha mindenki, aki itt jár, mosolyogna. Erre törekszem, és ezért is választottam a Zsámoly nevet. Kicsit antik darab, talán kevésbé ismert ez a forma, de kényelmesen lehet rajta kuporogni.

Tudom, nincs sok időnk, pedig annyi mindent szeretnék adni és elmondani nektek! Sok minden összejött már a tarsolyomban, mesék, versek, történetek mából és a régmúltból, gyerekeknek, felnőtteknek egyaránt.

De ki is ez a Juhász Magda? Szinte hallom a kérdéseiteket. Nem titok. Az itt megtalálható életrajzomból majd ez is kiderül. Most legyen elég csak annyi, hogy egy szeretetet hirdető nagymama, sőt dédmamakorú meseíró, költő. Akkor kezdjük a honlapot egy olyan, a Kávészünet zenekar által megzenésített verssel, ahol Isten lábánál Zsámolyon kuporogva mondom el nektek az élettel kapcsolatos gondolataimat.

De jó lenne jónak lenni

De jó lenne jónak lenni,
mindig, mindig csak szeretni,
lelkem szállna mint a lepke,
olyan könnyű lenge lenne.


De jó lenne jónak lenni,
csak a szépet észrevenni,
nem félni, és nem remegni,
mindig, mindig csak szeretni.


De jó lenne jónak lenni,
a nagy Istent megkeresni,
a lábához kuporodni,
és az Igét befogadni.


De jó lenne... de nem lehet.
Farkasok közt nem élhet meg,
aki bárány, aki balga,
megrohanja azt a falka.


Megrohanják, leteperik,
mert a jót itt nem szeretik.
Lelkünk fáradt, szívünk remeg,
nincs közöttünk aki szeret?


Gyilkosságok, fegyver átok,
miért sújtja a világot?
Hisz' szeretni könnyebb lenne,
lelkünk szállna, mint a lepke.


De jó lenne jónak lenni,
egymás kezét megkeresni,
és a gonoszt mindörökre
eltemetni, elfeledni.


De jó lenne jónak lenni...


Kávészünet: De jó lenne jónak lenni

Mosolycsalogató

 Elmentem a bankba

Ön hol bankol? Én leginkább sehol, - mondanád,
de inkább hallgatsz,
hisz bank nélkül már fizetést se kapsz.
Tehát kell, hogy legyen egy bankod, és ott egy számlád,
amelyből kiutalsz, átutalsz,
de leginkább éhen halsz,
mert mire kifizeted az összes szolgáltatót,
mehetsz kérni a Mindenhatót,
hogy jöjjön el a "Te országod",
vagy a fizetés napja,
hisz elfogyott már a pénzed apraja-nagyja.
A nyugdíjam én is a bankba kértem,
és állíthatom - igaz csak szerényen, -
hogy az elmúlt néhány évtized alatt
pénzügyi gurunak képeztem ki magam.
Mivel a profitrátám nem alakul sehogy,
úgy hiszem, hogy a képzésem
némi kívánnivalót maga után hagyott.
Most is csak átutalni mentem,
s amíg bankárom az ügyemet intézte,
egy kanapéra félreülve
ásványvizemből nagyokat kortyoltam,
mert a fiataloktól rég megtanultam,
hogy ásványvíz nélkül el ne induljak soha.
Nyeltem, de mikor a sorszámom újfent megjelent,
a pulthoz rohantam sebesen.
Dolgom végeztével látom ám,
hogy a kanapén maradt ásványvizem mellett
két néger, helyesebben afrikai ifjú foglalt helyet.
Egy pillanatig tanácstalan voltam,
de aztán mosolyogva az üveget felkaptam,
és Afrikának búcsút intve a bankot sietve elhagytam.
Tudom, hogy Afrikában kevés a víz,
és ezért sajnálom is őket nagyon,
ám egy magyar nyugdíjas se halhat szomjan a napon!
Az utcán, - mint győztes szamuráj -
nagyokat nyeltem a vízből,
miközben keblem dagadt a hittől,
hogy "mégis győztes és új" a magyar,
a vízről se mond le oly hamar.
Aztán az üveget a táskámba raktam,
majd időnként boldogan kortyolgattam.

Otthon, mikor a táskámat kipakoltam,
nem lettem se élő, se holt,
mert benne két fél literes ásványüveg volt.
Igaz, valamennyit mindegyikből ittam,
de kezeimet rémülten összecsaptam:
Úristen! Én a bankban ásványvizet loptam!

Mikor végre magamhoz tértem,
azon nevettem nagyot,
hogy ilyen tolvajt a világ
bankban még úgyse láthatott!

Juhász Magda

Író, költő - de legfőképpen nagymama, dédmama!

Az oldalt a Webnode működteti
Készítsd el weboldaladat ingyen! Ez a weboldal a Webnode segítségével készült. Készítsd el a sajátodat ingyenesen még ma! Kezdd el