Karácsony este

Feldíszített fenyőfa,
szeretet jelképe,
angyal tette ide a
szoba közepére.

Örvendező gyerekek
állnak körülötte,
hajas baba, autó
kerül a kezekbe.

A szobában kisvasút
szalad körbe-körbe,
mellette áll apuka,
mint a váltó őre.

Ferike a kalauz,
a jegyeket kéri,
szabadkozik az anyu,
hogy sajnos nincs néki.

Zsófika meg így kiált:
- Kicsi vagyok kérem,
jegy nélkül utazhatok
az anyu ölében.

Elfáradt a kisvasút,
és a háznak népe.
Anyu így szólt: - Gyerekek,
már aludni kéne.

Csend borult a szobára,
az ünnepnek vége,
de maradt a szívükben
szeretet és béke.

​Farsangolunk

Van nekünk jó hangszerünk,
lábos, fazék, fakanál,
sej, haj, dínomdánom,
kezünk, lábunk, arra jár.

Van nekünk jó táncosunk,
seprű, partvis, falapát,
sej, haj, dínomdánom,
a két lábunk azzal jár.

Van nekünk sok dalnokunk,
kutya, macska, papagáj,
sej, haj, dínomdánom,
forog a föld, meg nem áll!

Hogyha forog, hadd forogjon,
hallják majd a túloldalon,
hogy farsang van minálunk,
világbulit csinálunk!

 Levél a Mikulásnak

A jó Mikulásnak írok egy levelet,
mást kérek most tőle, csokoládé helyett.
Egyedül az élet unalmas már nagyon,
egy kis tesót hozzon a Mikulás napon.
Az se baj, ha bömböl, és ha nem tud járni,
megtanítom hamar, jó Mikulás bácsi.

 Gyümölcsérlelő ősz

Hogyha itt az ősz,
nevetek nagyot,
és a piros almámba jól
beleharapok.

Az alma után
szőlőt is eszem,
ha fúj a szél, én akkor is
vígan szemezem.

Hullik a levél,
potyog a dió,
nagy szemekkel reám nevet
a sok mogyoró.

A szilva kacsint,
körte mosolyog,
mind megeszem, és azután
fürgén szaladok.

Hogyha itt az ősz,
azért nevetek,
mert a finom gyümölcsöktől
erősebb leszek.

Jó éjt mocorgó

Nem értem én az órát,
miért pöröl velem,
korán reggel felébreszt,
folyvást csörög nekem.

Ilyenkor azt kívánom,
aludjon ő is még,
puha, meleg ágyamban
kicsit szundítanék.

De itt az óvodában
az órát kedvelem,
mert anyu jöttét mindig
ő mutatja nekem.

Az ajtó most is nyílik,
megérkezett anya,
olyan vidám és kedves
arcán a mosolya.

Egy pillanat, és máris
nyakában van helyem,
jöttét a kedves óra
jól mutatta nekem.

Marasztal a sok játék,
mackó, vonat, baba,
de búcsút intek nékik,
hisz' itt van már anya.

A karjaiban este
ha megpihenhetek,
mellettünk az óránk is
vidámabban ketyeg.

Elalszom itt a csendben,
anyu ölében jó,
de hallom még, hogy súgja :
- Jó éjt, kis mocorgó.

Verseimről

Verseimnek mi az ára?
- ezt kérdezik gyakran.
Mit is kérhetnék hát érte,
hisz' én is úgy kaptam.

Ha kérdezik, kitől kaptam,
felnézek az égre,
ott lakik Ő valamelyik
csillag közelébe'.

Mikor ceruzát vagy tollat
veszek a kezembe,
valami úgy megremeg ott
belül, a szívembe'.

Szaporodnak a verssorok,
zeng bennem egy ének,
- ezt a csodát, én Istenem,
megköszönöm néked.

Budapest, 1978.

 Haris madár szól (Új)

Folyó menti kaszálókból
szól a Haris: Emberek!
Ne bántsatok, hagyjátok meg
nékünk ezt a kis helyet.
Vigyázzatok a kaszákra,
gépet ne hozzatok ránk,
fű között van a mi fészkünk,
a sok madárfiókánk.

Szól a Haris: Vigyázzatok,
mintha lenne ti házatok!

Fürödni kell!

Óránk alig ütött hetet,
anyu máris sürgetni kezd:
- Fürödni kell, aztán ágyba,
holnap mész az iskolába!
Aludni kell, ezt megértem,
de fürödni, minek nékem?
Holnap úgyis piszkos leszek,
anyu ebből mégsem enged.
A játéknak vége mára,
dugnak máris be a kádba.
Hideg a víz, most meg meleg,
szappan csípi a szememet.
Kiabálnék: - Van már jogom!
De félek, hogy jön a pofon.
Itt a kisszék, lépj csak ide
- fürgén töröl anyu keze.
Aztán felvesz a hátára,
így indulunk a szobába.
A nyakába kapaszkodom,
közben egyre bizonygatom,
hogy fürödni felesleges,
holnap úgyis piszkos leszek.

Farsangi fánksütés

Márti üti, Márti veri,
a kelt tésztát fényezgeti,
fényezgeti,
dédelgeti,
altatgatja,
keltegeti.
Mikor megkelt, kiszaggatja,
forró zsírba belerakja,
kerekedik,
gömbölyödik,
körülötte pántlika,
így süt fánkot Mártika!

A régi motor

Van egy motor a garázsban,
azt mondják rá, hogy Csepel,
nagyi szerint régi vacak,
dirreg-durrog kelepel.
Nem gólya ez! Így az apu,
egy igazi drága kincs,
ma már ilyen nem kapható,
sehol a világon nincs.
Nézd a kormányt, jó fogású,
váz alatt van a motor,
ha berúgom, máris indul,
hallgasd amint duruzsol.
Hallgatom a pöfékelést,
és mit apu magyaráz,
a zajos fekete motortól
rázkódott az egész ház.
Apu szeme mégis ragyog,
valahol a múltban jár,
a régi motor kerekén,
ifjúsága visszaszállt.
Tök jó lehet ez a járgány!
Kiáltottam: - Kész csoda!
Holnap Apu ezzel vigyél
engem majd a suliba.
Ebből aztán semmi se lett,
nem adtak rá engedélyt,
ott áll ismét a sarokban,
garázsunknak rejtekén.
De már én is megtanultam,
hogy a Csepel drága kincs,
ma már ilyen nem kapható,
sehol a világon nincs.

 Holdbéli mese

Történt egyszer, réges-régen,
ballagott a hold az égen,
ballagott,
úgy, ahogy most is szokott.
De egyszer csak megesett,
hogy a hold hasra esett.
Elesett,
elesett,
ez nem is oly nagy eset.
Gondoljátok
majd feláll,
aztán ballaghat tovább.
Igen ám, de szegény hold
akkor olyan kövér volt,
mint egy óriási labda,
vagy a Jupiternek atyja.
Már pedig az köztudott,
Jupiter a legnagyobb.
De bizony a Hold az égen
akkor egyszer
réges-régen,
úgy gondolta, hogy legott,
ő lesz majd a legnagyobb.
Sosem fogyott, egyre hízott,
mert mindig csak ebben bízott.
Aztán mikor elesett,
megtörtént a baleset.
Felállt volna, de nem tudott,
bánta már, hogy így meghízott.
Gurult jobbra,
gurult balra,
oldalára és nem talpra.
Aztán végül belátta,
nem bírja el a lába.
Na, most aztán mit is tegyen?
Így az égre fel nem megyen!
Ebből baj lesz, hiszen várják,
őt, az égen járó lámpást.
Meglátva a Fiastyúkot,
segítségért sóhajtozott.
A Fiastyúk azon nyomban
segíteni sietett,
de akárhogy ráncigálta,
a hold csak visszaesett.
Elszaladt a kis Medvéért,
az meg hívta a bátyját,
aztán együtt
tették végre
az erős Göncölszekérre.
Így került fel akkor régen
a hold a csillagos égre.
Aztán még parancsba adták,
kezdjen el egy fogyókúrát.
Egyszer bizony így esett,
és a holdunk azóta is,
hogyha hízik, fogyni kezd.  

Varázsoló-kiszámoló

Varázsolok néked szépet,
zöld fű helyett inkább kéket.

Varázsolok néked egyet,
a füledre piros meggyet.

Varázsolok néked kettőt,
malacunkra pöttyös kendőt.

Varázsolok néked hármat,
taligára három lábat.

Varázsolok néked négyet,
a szobádban csillag lépked.

Varázsolok néked ötöt,
a dinnyéből sütőtököt.

Varázsolok néked hatot,
háztetőnkre tejszínhabot.

Varázsolok néked hetet,
a kertedbe virághegyet.

Varázsolok néked nyolcat,
a fejedre madártollat.

Varázsolok most kilencet,
- Fejezd be már a rossz viccet!

Akkor a tíznél megállok,
és mindent visszacsinálok.

Hová lett az ellenőrző?

Anyu kérdez, apu faggat
- Ellenőrződ hová raktad?
Ezt kérdezik napok óta,
unalmas már ez a strófa.

Nem találom! Mondtam bátran.
Ott maradt az iskolában.
Vagy a padban felejtettem,
vagy útközben elvesztettem.

Vagy a cica vihette el!
Próbálkoztam újabb trükkel.
Tegnap bebújt a táskámba,
mérges is lettem csudára.

A lábammal dobbantottam,
ki is ugrott onnan nyomban.
Ellenőrzőm csak elvitte,
ejnye, vajon hová tette?

Így soroltam egyre tovább,
keresve a rejtély okát.
Anyu hallgat. Jaj de ciki.
Tudja, hogy füllentek neki.

A szobába apu lépett,
vágtam csodálkozó képet.
Ellenőrzőm ott volt nála,
szőnyeg alatt megtalálta.

Na majd elverem a cicát!
Beírt neked egy szekundát!
Mondta apu nagy mérgesen,
rögtön eltört a mécsesem.

Ne verjétek meg a cicát,
nem ő adta a szekundát!
Tanító nénitől kaptam,
mert az órán rosszalkodtam!

Apu és az anyu nevet:
- Örülünk, hogy jó a szíved!
Ne félj, nem bántjuk a cicát,
de kijavítsd a szekundát!

 Tudós leszek!

Tudományom igen nagy már,
tudom hogy a Föld forog,
és ilyenkor néha én is,
mikor erről tanulok.
Univerzum, mint egy léggömb,
állandóan növekszik,
tizenötmilliárd éves,
és még nem is öregszik.

Nem a Föld a középpontja,
talán az nincs is neki,
ötmilliárd éves Földünk
ezt sértetten viseli.
Mindezt nekem tudni illik,
akkor is ha nem látom,
s míg a földön sétálgatok,
a Világűrt biflázom.

Hogy miből is áll az anyag,
hogy jött létre az atom,
van-e kisebb anyag ennél,
már álmomban is fújom.
Atommagok, elektronok
összeálltak, ahogy kell,
protonok és neutronok,
fejem tőlük robban fel.

Már a csillagoknál tartok,
éjjel-nappal azt látok,
hullócsillag lesz belőlem,
ha kérdez a tanárom.
Hány csillag van, azt ki tudja,
megszámolni nem lehet,
de ebben a zsibvásárban
talán rendet tehetek.

Vannak köztük kékek, sárgák,
sőt még vörös is lehet,
aszerint hogy melyik forró,
és melyik a hidegebb.
Óriások, fehér törpék
mosolyognak felettem,
örülnek, mert a suliban
kitűnőre feleltem.

 Vakáció

Csiga hátán hordja házát,
diák meg a tudományát,
a csigának sokkal könnyebb,
nem tankönyvek alatt görnyed.

Mert a tudomány az nehéz,
diák főbe mégis befér,
okosabbak leszünk tőle,
esztendőről, esztendőre.

De amikor kisüt a nap,
szemünk az ablakra tapad,
közeledik a nyár idő,
vele együtt a szünidő.

Elfáradunk a tanévben,
vágyódunk a pihenésre,
szűkebb lesz az iskolapad,
mocorgunk az órák alatt.

Aztán egy nap a táblára
felkerül a diák vágya,
feltűnik a várva várt szó,
VAKÁCIÓ, VAKÁCIÓ!

Fut a lábunk gyöngypatakban,
fürdőzünk napsugarakban,
száll a kacaj, és az ének:
- Legszebbek a diákévek!

A nagy varázsló

Nagy varázsló Mahabuk,
ezt terjesztik róla,
fenn lakik a hegytetőn,
és jól megy a dolga.

Varázsolgat Mahabuk,
de bíz' a nadrágja
csupa lyuk már régóta.
Hol a gazdagsága?

Varázsold meg Mahabuk,
ne légy olyan dőre,
hiszen már az üleped
kilátszik belőle.
Varázsolna Mahabuk,
tenné is a dolgát,
de sajnos elfeledte
a varázsló strófát.

Iskolába sosem járt,
mindig csak kerülte,
így aztán nagy varázsló
mégse lett belőle.

Mit csinál most Mahabuk?
Azt hallottam róla,
hogy egy szikla tetején
ordít szamár módra.

A kakas és a róka

(LaFontaine meséje alapján)

Napsütötte meleg nyáron,
ül a kakas egy faágon.
Elszundikál hébe-hóba,
látja ezt a ravasz róka.
Nyalja száját, de jó lenne,
ha a kakas lejjebb jönne,
de bizony az meg se mozdul,
a ravasznak nyála csordul.
Ha nem mozdul, majd lecsalom,
most van erre jó alkalom.
Felkiáltott a magasba,
a gyanútlan vén kakasra:
- Jó hírt hoztam, kakas komám,
köztünk béke lesz ezután,
egy baráti csókra várom,
a karomat is kitárom.
Szólt a kakas - máris megyek,
de ott látok két nagy ebet,
gyors lábakon erre futnak,
a békéről biztos tudnak.
Édesebb lesz a csók négynek,
hamarosan ideérnek.
Méregbe gurult a róka,
nem vágyódott ilyen csókra.
- Csókolja meg őket kegyed,
én meg a dolgomra megyek,
- így a róka, aztán futott,
dúlva-fúva, ahogy tudott.
A kakas meg fenn az ágon,
jót kacagott a csaláson,
hogy a csalót így becsapta,
kakasszóval hírül adta.

Szólt a szél

Fut a szél, fut a szél,
észre sem veszem,
árkon-bokron
túl jár már, és
átszáll a hegyen.

Sóhajtok utána:
- Óh, te kedves szél,
a hegycsúcsra
jó lenne, ha
egyszer felvinnél.

Szólt a szél: - Kiskomám,
nem vihetlek fel,
ha magadtól
jutsz fel oda,
boldogabb leszel.

Kell a sapka!

Hidegebb az idő,
ősz lett a szép nyárból,
szélfiú karján most
száz falevél táncol.

Ilyen zord időben
kell a meleg sapka,
de balga az, aki
mégis otthon hagyja.

Én bizony felveszem,
dehogy hagynám otthon!
Nem akarom azt, hogy
a fülem lefagyjon.

Akik kinevetnek,
vagy csúfolnak érte,
azoknak a füle
fagyjon szilvakékre!

 A levágott farkú róka

(La Fontaine meséje alapján)

Ravasz rókával megesett,
egy csapdába beleesett,
nagy nehezen mégis kibújt,
de a farka csak beszorult.

Beszorult és ott is maradt,
aztán farok nélkül szaladt.
Az életét megmentette,
de a farkát elvesztette.

Hej, a rókánk szomorkodott,
hisz legszebb a rókafarok.
Nézte magát víztükrében,
és mi jutott az eszébe?

Ha nincs farkam most már nekem,
a társaimnak se legyen!
Meg kell győznöm a rókákat,
farok nélkül jobban járnak.

A rókákat összehívta,
emelvényről szónokolta:
- Minek nekünk rókafarok?
Arra tapad minden mocsok!

Szavazzuk meg most itt végre,
hogy a farok nem is kéne.
Határozat legyen róla,
s levágatja minden róka!

De egy róka gyanakodott,
emelvényre felkiáltott.
− Vágassuk le, így szónokol?
Nézzük csak kendet hátulról!

Mit tehetett most a róka,
megfordult a kemény szóra.
Felkacagtak hogy meglátták,
farok nélkül a hátulját.

Nem született határozat,
még a szónok is elszaladt.
Azóta is büszkén hordja,
a szép farkát, minden róka.  

Sose légy haragos

Kinek haragos a kedve,
az csak mindig veszekedne,
és aki haragos,
buta az, nem okos.

Ha süt a nap vagy szél dudál,
vagy ha éppen a hó szitál,
sose légy haragos,
így maradsz csak okos.

Ne ráncold a homlokodat,
és ne húzd fel az orrodat.
Felejtsd el a grimaszt,
egyszer még úgy maradsz.

Mert akinek rossz a kedve,
bújjon el az, mint a medve.
A rosszkedv ragadós,
ne légy hát harapós!

 Jön egy katona

Nézd, ott jön egy katona,
hetykén áll a bajusza,
tiszteleg, tiszteleg,
arca komoly, nem nevet.

Itt van már a katona,
megkérdezem, mi baja.
Keze fáj, keze fáj,
mert oly sokat szalutál?

Azt mondja a katona,
a kezének nincs baja.
Szíve fáj, szíve fáj,
elhagyta egy kisleány.

Ne búsulj te katona,
nézd, itt van egy trombita!
Fújj bele jó nagyot,
elszáll majd a bánatod!

 Anyu mondja!

Jaj de rossz is ez a gyerek,
sose tudni hol tekereg,
és a keze, meg a lába,
mintha mindig rugón járna.
Hiába beszélek néki,
a szép szót ő meg nem érti.
Fára mászik, ruha szakad,
estére már csupa maszat.
A cipője? Mindig sáros,
bejárja érte a várost.
Amerre megy, folyton esik,
a felhők csak őt keresik.
Jaj de rossz is ez a gyerek!
Csak akkor jó, mikor beteg.
Fáj a torka? Köhög nagyon?
Éjjel-nappal ápolgatom.
Lázát óránként megmérem,
a doktortól csak azt kérem,
gyógyítsa meg minél előbb,
hadd legyen rossz, mint azelőtt!

 Folyton kérdez a gyerek!

Ez a gyerek folyton kérdez,
de a választ nem várja meg.
Igaz, nem is tudtam volna,
akkor is várhatott volna!
Nem is értem, hányadikos?
Mitől is lett ilyen okos?
Biztos nem hasonlít reám,
elkerültem az iskolám.
De most, hogy tőlem tanulna,
röstellem ezt csuda módra.
Tankönyveit lapozgatom,
a fejemet vakargatom,
annyi abban a tudomány,
hogy a gyereknek még megárt.
Aztán egy nagyot gondoltam,
tankönyveket bemagoltam,
hogyha kérdez majd a gyerek,
tudjam, mi rá a felelet.
Kérdezget is egyre-másra,
haragszom már a tanárra,
össze-vissza tanít mindent,
tankönyvekben benne sincsen.
Szédülök csak, fejem forog,
szülő vagy tanuló vagyok?
Ennek holnap véget vetek,
egy kérdésre sem felelek.
Elvégre én szülő vagyok,
elégtelent nem kaphatok!

Száll a papírsárkány

Tekereg, kavarog
egy fekete felhő,
Alatta fut, szalad,
kicsi fiam Gergő.

A színes sárkányát
légbe felereszti,
a fekete felhő
neveti, neveti.

Száll a papírsárkány
a felhő fölébe,
a fekete felhő
színesedik tőle.

Látod fiam, Gergő,
milyen csodát tettél?
Színes sárkányoddal
vihart elkergettél.

Tűsarkú menő cipő

Anyu igen előkelő,
a divatban ő a menő,
megcsodálják, megdicsérik,
véleményét sokan kérik.
De a nagyi folyton morog,
hogy ez a flanc buta dolog,
apu nem törődik vele,
büszke rá, hogy szép a neje.
Büszke vagyok én is nagyon,
a cipőit próbálgatom.
Egy tűsarkút ha felveszek,
gólyalábon billeghetek.
Anyu hogy tud ebben járni?
Kezdem szegényt megsajnálni.
Egy jó gyerek mi mást tehet,
a segítségére siet.
Van énnékem jó bakancsom,
tűsarkúért odaadom.
Ne szenvedjen tovább szegény,
helyette majd szenvedek, én!
Az anyukám jót nevetett:
- Ó te áldozatkész gyerek!
Aztán így szólt, ha akarod,
ma egész nap ezt hordhatod.
Alig tettem néhány lépést,
jaj, kérem ez kész leégés!
Megbicsaklott mindkét lábam,
s landoltam anyu karjában.
Ez még semmi! De mit tettem?
Bakancsomért könyörögtem.
Szegény anyu visszaadta,
s szenved tovább tűsarkúban!

 Elmúlt a nyár

Milyen kár, hogy elmúlt a nyár,
és a park nélkülem oly üres,
a tó hideg, de néha még
egy-egy napsugár rám nevet.

A tó vizén hajók úsznak,
papírból terveztem a nyáron,
hogy büszkén szelik a vizet,
ujjongó örömmel látom.

Nem ártott nékik a vihar,
kalózhajóknak támadása,
ügyes tervezőjüket még
a madár is megcsodálta.

És most csendes a park, a tó,
de faágak lombja integet,
hallom, hogy azt súgják lágyan,
- várunk jövőre, kisgyerek.

 Dal a szeretetről

Ha a szeretetből
olyan sok teremne,
mint a réten a fűszál,
jaj de jó is lenne.

A kis köténykémet
teleszedném véle,
és mindenkinek adnék,
aki tőlem kérne.

De a szeretet az
nem terem a réten,
ott lakozik legbelül,
az emberi szívben.

Ha figyelnél rája,
hallgatnál szavára,
rád, mint réten a fűszál,
annyi áldás szállna.

 Este van, este

Este van, este,
füle van az éjnek,
a kis tücskök most mind
néki hegedülnek.
Elhúzzák sorra,
hogy mit láttak nappal,
s tud mindent az éj is,
mire jő a hajnal.

 Játszik a szél

Játszik a szél, játszik,
emeli a sapkám,
talán el is vinné,
ha én odaadnám.

Ezt a sapkát nékem
édesapám vette,
sokat dolgozott, míg
árát megkereste.

Hogy adhatnám én ezt
csak úgy, könnyen oda,
hiába fáj erre
a Szél úrfi foga.

Fütyül is mérgesen,
csapkodja a fákat,
de én erős vagyok,
vélem el nem bánhat.

És hogy ne gondolja,
félek tőle mégis,
visszafütyülök hát
egy jó nagyot én is.

 Illatozik már a rét

Kinn a rét csupa illat,
kis virágszemek nyílnak,
itt is, ott is bóbita,
leng a rétnek illata,
fenn az ég csupa kék lett.

Kinn a rét csupa zöld lett,
fű között táncos léptek,
járja már a sok bogár,
tücsök vígan muzsikál,
ébreszti a vidéket.

 Itt a tavasz

Kertünk díszbe öltözött,
szellő jár a fák között:
Itt a tavasz, itt van,
égen arany híd van.

Rigófüttyös hajnalon
madár szól az ablakon:
Itt a tavasz, itt van,
égen arany híd van.

Zöldell már az új vetés,
zeng a vidám nevetés:
Itt a tavasz, itt van,
égen arany híd van.

Kinyílott a sok virág,
színesebb lett a világ:
Itt a tavasz, itt van,
égen arany híd van.

Légben pöttyös labda száll,
szívünk, lelkünk muzsikál:
Itt a tavasz, itt van,
köztünk arany híd van.

Anyu ölében

Jó itt télen, jó itt nyáron,
nincs is jobb hely a világon.
Itt ringatózni lehet,
hallgatni szép éneket.

Mikor vidám kedvem támad,
vagy ha rám tör a búbánat,
ó milyen jó itt nekem,
nyugalmat lel a szívem.

Olyan meleg, olyan puha,
jó az öledben anyuka.
Átölellek, hozzád bújok,
a füledbe titkot súgok:

hogy szeretlek, Édesanyám,
ölelj, vigyázz sokáig rám!

BETEG VAGYOK

Fáj a torkom - mondja Peti,
beteg vagyok, lázam van.
Iskolába sem mehetek,
jobb lesz ma az ágyamban.

Megnéz majd a doktor néni,
és felírja receptre,
hogy az anyu itthon marad,
vigyázni a gyerekre.

Édesanyám

Édesanyám, édesanyám,
olyan sokszor elmondanám.
El is mondom, meg nem unom,
reggel, este mindig fújom.

Édesanyám, édesanyám,
nincs is ennél szebb szó talán,
nincs is ennél szebben hangzó,
szívünk húrján játszadozó.

Édesanyám, édesanyám,
ízlelgeti neved a szám.
Beleírom az irkámba,
súgom, sötét éjszakába.

Édesanyám, édesanyám,
olyan jó, hogy figyelsz reám,
olyan jó, hogy itt vagy velem,
olyan jó, hogy fogod kezem.

Olyan jó, hogy hozzám hajolsz,
és súgsz te is egy varázsszót.
Örökké mondd, arra vágyom,
ezt az egy szót: kisleányom.

Ígéret

Édesanyám, itt a tavasz,
nyit a virág, felhő szalad.
Mégis nehéz az én szívem,
anyák napján mit ígérjek?

Megígérjem, hogy jó leszek?
Azt bizony Te el nem hiszed!
Csak töprengek, gondolkodom,
szívem mélyét kutatgatom.

Tudom már, hogy mit ígérek!
Hogy szeretlek, amíg élek,
míg a földön virág fakad,
és az égen felhő szalad.

Anyu mesélj

Alszik erdő és a rét,
alszik minden régen,
csak te vagy még kicsikém,
csak te vagy még ébren.

Mondtam mesét számtalant,
dalt is énekeltem,
mégsem alszol, így kérlelsz:
- Anyu, mesélj nékem.

Újra kezdem a mesét,
és mikor elvétem,
kijavítod, s elmondod,
ahogy én meséltem.

Hogyha elnyom az álom,
már azonnal hallom:
- Anyu, kérlek, mondd tovább,
hiszen még nem alszom.

Álmos vagyok, aludjunk,
rimánkodom néked,
de te egyre könyörögsz:
- Csak még egyet kérek.

Te találod ki, anyu,
a legszebb meséket,
csak még egyet szeretnék,
azt a csodaszépet.

Melyik volt a csodaszép,
de jó volna tudni!
...és így éjfél körül már
végre elaludni.

Fátyolfelhőn tündérek,
törpék jönnek értem,
elalszom, és a mesét
te mondod már nékem.

Csörög már a dió

Jaj de jó, jaj de jó,
csörög már a dió,
kis manó van benne,
és vidám a kedve.

Ki van benn, kis manó?
- Úgy bizony halihó!
Ő gurítja széjjel
a diókat éjjel.

Törd csak fel a diót,
nézd meg a kis manót,
óvatosan szentem,
mert elszalad menten.

Ha mégis elszalad,
ne sírj, mert ott marad
a dióbél szentem,
de azt kapd be menten!

Csiga - bújócska

Csiga − biga belebújt a házába,
nem tudok cipőt adni a lábára.
Ejnye csiga, mit csináljak most veled,
hogy bírod ki mezítláb majd a telet?

Ne búsulj, mert a csigának nincs lába,
nincs gondja se cipőre, se ruhára.
Alszik télen, ki se néz a házából,csak tavasszal ébred fel az álmából.

Videó:

Álomhajó

Aludni szeretek, aludni jó,
mert elindul velem egy nagy hajó.
Utasa megannyi tarka sereg,
királyok, tündérek és hercegek.

Amikor meglátnak, köszöntenek:
- De jó, hogy megjöttél, te kisgyerek!
Velük járhatom a tengereket,
a kapitányuk is én lehetek.

Van egy kis sziget, mely igen csodás,
ott lakik régóta egy óriás.
Nem félek tőle, mert vidám fickó,
igaz, hogy nagyra nőtt, de szíve jó.

Vidáman fogad, ha megérkezem,
és mindig boldog, hogy játszhat velem.
Mikor a vállára felültet ő,
magasabb vagyok mint a hegytető.

Egy éjjel kalózok támadtak rám,
de persze kéznél volt a parittyám.
Ettől a sok zsivány úgy megijedt,
elúsztak, és szabad lett egy sziget.

A sziget lakói éljeneztek,
azt mondták, királyuk én lehetek.
Koronát, kincseket hoztak oda,
de én már vágyódtam újra haza.

Így szóltam : - Köszönöm, jó emberek,
nem kell a királyság, a kincsetek,
mert van egy kis ország, egy kis falu,
ott vár sok jó barát, és az anyu.

És reggel amikor hazaértem,
anyunak én mindent elmeséltem.
Nem lettem király és hős se talán,
de büszkén nézett rám édesanyám.

Aludni szeretek, aludni jó,
elvisz és visszahoz az a hajó.
Sok kaland történik éjjel velem,
de mégis itthon a legjobb nekem!

A nagy varázsló

Nagy varázsló Mahabuk,
ezt terjesztik róla,
fenn lakik a hegytetőn,
és jól megy a dolga.

Varázsolgat Mahabuk,
de bíz' a nadrágja
csupa lyuk már régóta.
Hol a gazdagsága?

Varázsold meg Mahabuk,
ne légy olyan dőre,
hiszen már az üleped
kilátszik belőle.

Varázsolna Mahabuk,
tenné is a dolgát,
de sajnos elfeledte
a varázsló strófát.

Iskolába sosem járt,
mindig csak kerülte,
így aztán nagy varázsló
mégse lett belőle.

Mit csinál most Mahabuk?
Azt hallottam róla,
hogy egy szikla tetején
ordít szamár módra.

A teve csele

Ballag a napsütésben a teve,
kidülled a melegtől a szeme.
Egy oroszlán eléri,
mellé lép és megkérdi:
- Mit visz a púpjaiban Teve néni?

Hamis az oroszlánnak a szeme,
így válaszol ezért rá a teve:
- Két oroszlán van benne,
de egynek van még helye.
Elfut az oroszlán, - kacag a teve.

Budapest, 1980.

Búcsú az Ó- évtől.

Bajszát pödri az öreg,
lépeget, lépeget,
fáj a lába, fáj a háta,
csupa hó lett a kucsmája,
fázik egyre, didereg,
kérlelgeti az eget,
átvehetné már valaki,
tőlem ezt a hideget.

A január kurjant nagyot,
öregapám itt is vagyok!
Átveszem a terhedet,
dolgoztál már eleget.
Friss lábam majd fut a havon,
gyerekeket szánkóztatom,
te meg ülj egy felhőre,
aludj szánkócsengőre.

Megtekintés:

Kutyabánat

Azt a kutya-mája,
szemtelen kutyája
bejött a szobába!
Kutyáját a gazda
összeteremtette.
Bánta már a kutya,
hogy ezt miért tette.
Lehajtotta fejét,
a füle is lógott,
hogy mindenki lássa,
röstelli a dolgot.
Elnevette magát
ezen már a gazda, ,
bánatos kutyáját
csak megsimogatta.
Nem is búslakodott
tovább a kutyája,
szépen besomfordált
újra a szobába.

Macska és a verebek

Ül egy ágon hét veréb,
figyelnek a neszre,
de nincs senki, aki most
őket elijessze.

A macska is elaludt
napsütötte ágyon,
fecsegnek a verebek
felette az ágon.

- Úgy hírlik, hogy veszélyes
állat ez a macska,
de nézzétek a lustát,
kifeküdt a napra.

Egér meg a padláson
a szalonnát rágja,
mi szükség van erre a
világ lustájára?

Zavarja el gazduram,
üssön a hátára,
de felriadt a macska
a gonosz pletykára.

Talpra ugrott hirtelen
a hangos csivitre:
- Megálljatok, elmegyek
hozzátok vizitre!

A verebek nem kértek
a látogatásból.
Huss! Máris elrepültek
a virágos ágról.

 Libakergető

Lúdbőrös a liba bőre,
égnek áll a tolla,
az erdőből róka lesi,
jobb volna az ólban.

Rozstáblába menekül,
utána a róka,
róka után meg a csősz,
ez ám a fogócska!

Hogy ki győzött,
azt bizony
máig se tudom,
csak azt láttam,
hogy a liba
úszik a tavon.

Az öntelt oroszlán

Ballag egy oroszlán,
igen rossz a kedve,
senki sincs aki a
játszótársa lenne.

Egy zsiráf megriad,
futva menekülne,
kéri az oroszlán
ne fusson el tőle.

De még a kérés is
mennydörgésnek hallik,
ilyen könyörgésre
egy állat se hajlik.

Egérke cincogja:
- Igazán sajnálom,
viselkedj rendesen,
lehetsz a barátom.

Ordít az oroszlán:
- Király az én rangom,
egy hitvány egérrel
dehogy barátkozom!

Mancsával odacsap,
de bizony megjárja,
kötélből font csapda
hull a bősz királyra.

Kéri az egeret:
- Segíts jó barátom,
rágd el a kötelet,
hidd el meghálálom.

Hintázz csak, Nagyuram,
és ne feledd soha,
hogy a királynak is
forgandó a sora!

Így szólt a kis egér,
aztán továbbszaladt,
az öntelt oroszlán
a csapdában maradt.

Levél a mackónak

Egy télen a barna mackó
levelet kapott:
- Jöjj elő a barlangodból, 
várjuk a napot.

Másik levél így kérlelte:
- Aludj még mackó,
hógolyózni, korcsolyázni
most igazán jó.

Törte fejét, sóhajtozott,
most mi is legyen,
hogy ennek a két kérésnek
eleget tegyen.

Kigondolta, és azóta
soha meg nem áll,
barlangjából egész évben
ki-be szaladgál.

Jankó és a mackó

Barlangba tévedt
egyszer a Jankó,
és képzeljétek,
ott volt egy mackó.

Ott volt, de horkolt.
Így szólt a Jankó:
- Lusta vagy nagyon,
te barna mackó!

Irgumm meg burgumm,
- mondta a mackó -
Felébresztettél,
te kicsi Jankó.

Ejnye, te Mackó,
oly nagy a bundád,
a telet mégis
végig aludnád?

Brummog az egyre:
- Úgy bizony, Jankó,
hidegben alszik
mindig a mackó.

Jankó nem érti,
a fejét rázza:
- Akkor te nem is
jársz iskolába?

Nyáron tanulnak
mindig a medvék.
Ilyen hidegben
mondd, mit is ennénk?

Nincs finom málna,
és méz se cseppen,
hagyj békén Jankó,
aludnék csendben.

Boldogan nevet
erre már Jankó:
- Van a zsebemben
méz, te kis Mackó!

Édesanyámtól
kaptam ma éppen,
osztozzunk meg hát
rajta most szépen.

Ették a mézet
ők együtt ketten,
én meg a barlang-
nyílásnál lestem.

Cicakaland

Tarka cica, fehér cica
beszökött a kamrába,
söprögető gazdasszonyuk
a két ravaszt meglátta.
Ej, haj hol a vaj?!
A két cica megette!
Torkosokat a gazdasszony
seprűjével kergette.

Tarka cica, fehér cica,
szaladt most már világnak,
végül aztán a háztetőn
menedéket találtak.
Ej, haj, nagy a baj!
Ilyent többé nem teszünk,
ígérjük, hogy legközelebb
csak a tejfölből eszünk.. 

Tarka cica alszik

Tarka cica alszik,
kalimpál a lába,
álmában egeret kerget,
igyekszik utána.

Az egér is alszik,
azt álmodja éppen,
hogy egy tarka cica szalad
utána a réten.

Belebújt egy lyukba,
de a farkincája
kívül maradt és cica
azonnal meglátta.

Tarka cica ugrott:
- Elkaptalak végre!
De felébredt, így nem is lett egérpecsenyéje.

Két kicsi fóka

Két kicsi fóka
játszik a hóba',
mintha csak két nagy
hógolyó volna.

Két kicsi fóka,
jaj de jó móka,
hogy kerültök ti
Pestre a hóba?

Két kicsi fóka
nevet a hóba':
- Nem ügyelt ránk a
fóka apóka.

Két kicsi fóka,
jó ez a vígság,
de nemsokára
nem lesz hó, csak sár.

Két kicsi fóka
rám néz a hóból,
na, akkor máris,
elég a jóból.

Fogjuk a sapkánk,
meg a sílécünk,
elmegyünk úgy, hogy
vissza se nézünk.

Két kicsi fóka,
cuppan a csókjuk.
Arcomon érzem,
hideg az orruk.

Nézek a hóra,
hol a két fóka?
Tűnődök egyre,
itt lettek volna?

Itt lettek volna
Pesten a hóban?
Vagy csak egy álom
volt a két fóka?

Kaland

Képzeljétek, tegnap este
rám köszönt egy jegesmedve.
Néztem rá ijedten én,
de ő cammogott felém.

Jó hogy itt vagy kis barátom,
én most a világot járom,
hidegből a melegbe,
jöttem hozzád sietve.

Jegesmedve, ha nem félnék,
szívesen hozzád simulnék,
de úgy tudom, hogy veled
ölelkezni nem lehet.

Ne félj tőlem, gyere bátran,
nézd milyen széles a hátam.
Pattanj fel rá, kis komám,
ússzunk együtt a Dunán.

Így történt, hogy tegnap este
együtt úsztunk én s a medve.
De senki sem láthatott,
csak a fénylő csillagok.

Megnyírták a Burkus kutyát!

Megnyírták a Burkus kutyát,
olyan fura lett,
hogy másnap az összes kutya
rajta nevetett.

Hová lett a füléről és
farkáról a bojt?
Tegnap látták, akkor bizony
még a helyén volt.

Bújt a kutya ide-oda,
szégyellte magát,
még a holdnak is elmondta
a nagy bánatát.

Cirmos cica vigasztalta:
- Ne törődj vele,
a többinek lesz majd nyáron,
tudom, melege.

Eljött a nyár, míg az égen
a nap nevetett,
bokrok alján a sok bundás
búsan lihegett.

Irigyelték Burkus kutyát,
mert fürgén szaladt,
labdázott a gyerekekkel
vígan ez alatt.

Aztán mégis belátták, hogy
irigykedni kár,
és azóta minden kutya
nyiratkozni jár.